Az őszi idő beköszöntével talán többen döntenek úgy, hogy egy izgalmas könyv olvasásával, egy színházi előadás meglátogatásával vagy egy jó film megtekintésével töltik az egyre hosszabbra nyúló estéket és hétvégéket. Jómagam az utóbbit választottam és két nagyszerű filmet is megnéztem a hétvége során.
Moziélmények a járvány idején is
2020-11-01 22:01
A járványhelyzet miatt ebben az évben bár le kellett mondanunk az utazás adta felfedezés élményéről, egy jó film gyönyörű tájakra tud elkalauzolni minket. A Made in Italy című film tökéletes választás volt ebből a szempontból, hiszen Toszkána szemet gyönyörködtető vidékein bontakozott ki a különleges történet, amely során Robert, a londoni művész fiával érkezik meg Olaszországba, hogy felújítsák a felesége által rájuk hagyott nyaralót. A ház renoválása során azonban nem csupán az épületen kell dolgoznia apának és fiúnak, hanem kettejük bonyolult kapcsolatát is erősíteniük kell. Tanulságos, szép film volt, amelyet bátran ajánlok mindenkinek, akinek a jelenlegi, kihívásokkal teli időszakban egy szívet melengető történetre van szüksége.
A kulturális programok látogatása mindig fontos, ám a járványhelyzetben talán még inkább felértékelődnek azok a lehetőségek, amelyek során kikapcsolódni, feltöltődni tudunk. Nem lehet elégszer hangsúlyozni, hogy mennyire fontos követni a járványügyi szabályokat, ám ezek betartása mellett igyekeznünk kell megtalálni azokat a szórakozási lehetőségeket, amelyek a mindennapok nehézségei után a pihenést jelentik számunkra. A hétvége során egy bevásárlóközpont mozijába is ellátogattam, ahol meglepődve tapasztaltam, hogy csupán hatan foglaltunk helyet a közönség soraiban. Egymástól távol, a járványügyi ajánlásokat betartva néztük végig a filmet, amely végén az derült ki számomra, hogy a mozi jelen helyzetben is tökéletes választás lehet a biztonságos kikapcsolódásra.