A digitalizáció előretörésével mára egyértelművé vált, hogy gyorsan változó világunkban csak azok az országok tudnak versenyben maradni, amelyek nem passzív követői, hanem aktív alakítói a digitális átállásnak. Az elmúlt években a pandémia rámutatott arra, hogy az oktatás ebből a szempontból is kiemelt terület, hiszen ahogy arra mindannyian emlékszünk, a digitális oktatás bevezetése komoly kihívást és feladatot jelentett a rendszer minden szereplőjének.
Merjünk visszanyúlni a bevált hagyományokhoz
2022-06-30 12:30
Felismerve a téma fontosságát, az ÁSZ szakértői már több elemzésben is vizsgálták a digitális oktatás tapasztalatait. Ezekből kiderült, hogy a digitális oktatásra való áttérés során a tanárok digitális felkészültsége rendkívül eltérő képet mutatott, a digitális módszerek használata pedig nem volt általános gyakorlat. Az ÁSZ elemzői arra is rámutattak, hogy alacsony volt a digitális oktatásra felkészült diákok száma, ez pedig különösen nehezen érintette a hátrányos helyzetű tanulókat.
Az ÁSZ legújabb, „Digitális oktatás eredményességének mérése, értékelése” című elemzésében a digitális oktatás eredményességének vizsgálatakor egyértelmű vált, hogy a digitális oktatás és a hagyományos tantermi oktatás közötti lényegi különbség nemcsak az eszközökben mutatkozik meg. A különbség valójában az információ megközelítésében, annak feldolgozásában, illetve a használt módszertanokban jelentkezik, mindehhez pedig a digitális eszközpark fejlesztésén túl, új szemléletmódra, új pedagógiai módszertanra, új tanulási módszerekre, új követelményrendszerre, a tanulási életpálya nyomon követhetőségére, valamint egy nyitott oktatási környezet létrejöttére van szükség.
Tovább bonyolítja a digitális transzformáció folyamatát, hogy sok diáknak maga a tanulás is nehézséget okoz. Ezért gondolom úgy, hogy egy családbarát, egész napos iskolarendszerre lenne szükség, amely lehetőség szerint kiegészülne egy ún. mentorálási programmal is.
A digitális megoldások továbbfejlesztése mellett felvetem azt, hogy térjünk vissza Móra Ferenchez, vagyis abba a világba, ahol az idősebb, jó képességű, illetve pénzkeresetre igényt tartó diákok konzulensként segítették az alsóbb tagozatos, tanulásban lemaradt társaikat. Nem újkeletű ez a dolog, hiszen például az egyetemeken ennek, a mai kifejezéssel élve „diák coacholás” folyamatának évszázados hagyományai vannak. Természetesen ezzel nem lehet betölteni a szaktanárhiányt, viszont egy kitűnő alternatívát teremthetünk. Úgy vélem, hogy a tanárhiány is ugyanolyan külső kihívást, illetve kényszerhelyzetet jelent, mint amilyen a pandémia volt, ezért kell, hogy bátran visszanyúljunk a már bevált hagyományokhoz, a kipróbált gyakorlatokhoz.
Jól tudom, hogy a fenti kérdéskörök számtalan dilemmát vetnek fel és jóval túlmutatnak a digitális oktatás tapasztalatain, hiszen az oktatásügy a társadalom egészére hatással van. Azt gondolom azonban, hogy az ÁSZ-nak éppen ebben rejlik az egyik legfontosabb szerepe, vagyis ilyen nagy stratégiai kérdéseket kell megnyitnia, sőt vitává tennie, ugyanis például az oktatás is egy olyan széles gazdasági, társadalmi, demográfiai és nemzetstratégiai kérdés, amelynek jó pár nézőpontja és összefüggése van.