Domokos László

A családi költségvetésről szóló írásomra a politikai bázisú rosszindulattól a szakmai alapú támogatásig terjedő íven sok reakció érkezett. A legtöbb jó érzést pedig a segítő szándékú, a természetesen nem nekem, hanem a rászorulóknak segíteni kívánó írások adták. Közülük most egy olyan levelet szeretnék megosztani a tisztelt olvasóval, amelyik a számomra is a legtöbb tanulsággal szolgált. Rég látott ismerősömtől kaptam, aki évtizedeken át Nyugat-Európában dolgozott előbb a bankszakmában, majd a magáncsőd intézményén belül lett bajba jutott családok válságmenedzsere. Jó pár éve, immár nyugdíjasként hazaköltözött, s a véletlen hozta, hogy előbb egy rokonánál, majd kézről kézre adva egymást követő családoknál lett önkéntes és ingyenes válságmenedzser. Nem idézném levelének a teljességét, csak onnan, ahol már a lényegre tért. S ahonnan én is egyre nagyobb figyelemmel olvastam minden sorát.

 

„Tudom, hogy a Viharsarokban bőven szerzett tapasztalatokat nehéz sorsokról, mégis le merem írni, hogy talán Ön sem érezhette át, mennyire fontos, mennyire nélkülözhetetlen éppen a válság által látszólag kilátástalanságba taszított családoknak, hogy megtanuljanak költségvetést készíteni. Úgy is fogalmazhatnám, hogy megadassék nekik a költségvetés világossága!

 

Engedje meg, hogy gondolataimhoz segítségül hívjak egy csodálatos orvost és társadalomtudóst, Hans Roslingot. Ő volt az, aki elérte, hogy az ENSZ hagyjon fel végre az első, második és harmadik világ általánosító doktrínájával, és helyette az emberek tömegeit nézze valós életkörülményeikben. Híres kötete, a 2018-ban megjelent „Factfulness” (Tényszerűség) a jövedelmi adatokat a tényleges életfeltételekkel összekötve mutatta be. Ez a könyv először érzékeltette a világgal, hogy a legszegényebbek életében akár csak napi két-három dollár (6-900 forint) plusz jövedelem olyan változásokat hozhat, ami nem csupán az adott család, de a következő generációk sorsát is befolyásolhatja. A 2017-es adatok szerint a föld 7 milliárd lakójából 4 milliárdnak volt napi négy dollárnál (1200 forintnál) kevesebb jövedelme.

 

Rossling bemutatja, hogy pár dollár különbség a valamivel jobb táplálkozáson túl sokszor jelenti például a villany bekapcsolását, ami a gyerekeknek megadja az otthoni tanulás esélyét, s így a jobb képzettség és majd munka lehetőségét. Azt pedig már az én válságmenedzseri tapasztalatom mutatta meg, hogy akár a legkisebb plusz is főként két forrásból, munkából és spórolásból származhat.

 

Persze igaz, hogy amikor a bajba került családokkal első alkalommal találkoztam, egyikre se láttak esélyt. Különösen azok, akiknek korábban megszokott életük alól húzta ki a talajt egy munkahely megszűnése, egy válás vagy egyéb váratlan esemény. Ők veszve láttak mindent. Azt is mondhatnám, hogy a feltámadás első jele volt, amikor el lehetett érni náluk, hogy fillérre pontosan vegyük számba a bevételeket és a kiadásokat. Amikor pedig már körülnéztek a saját valóságukban, akkor kivétel nélkül mindig felébredt bennük a legfontosabb, a kiút keresése, a tettvágy. Mindig akadt valami, egy csomaggal kevesebb cigaretta, egy eladható tárgy, egy szorosabbra húzott öv. És akkor már körülnéztek a környező világban is, felkutatva akár a legkisebb, a legátmenetibb lehetőséget is a nehézségek átvészelésére. A tehetetlenségből kitörve cselekedni kezdtek.

 

A koronavírus okozta karantén, ráépülve korom előrehaladtára ma már megakadályoz abban, hogy új családok számára segítsem elő a tisztánlátást és készséget a saját sorsuk alakításához. Csak remélhetem, hogy a családi költségvetés készítésének fontossága, sőt nélkülözhetetlensége sokak által támogatott és terjesztett gondolat lesz, és így sokak életét segít majd jobbra fordítani. Mert a tényekkel való szembenézés, ami a családi költségvetés lényege, világosságot gyújt, és a csüggedés helyébe tettvágyat ébreszt.”

 

Eddig a levél lényege, és azt gondolom, nem szorul kommentárra. Legfeljebb annyit tehetek hozzá, hogy ezek a sorok tovább erősítették elkötelezettségemet a fennmaradást és a fenntarthatóságot szolgáló költségvetések iránt.