Domokos László

Domokos László előadása a Századvég Gazdaságkutató által rendezett konferencián

2016-02-29 14:09
„Csökkenő államadósság - bővülő gazdaság” címmel rendezett konferenciát a Századvég Gazdaságkutató Zrt. február 27-én, szombaton. A rendezvényen Domokos László is előadást tartott. Az Állami Számvevőszék elnöke felhívta a figyelmet az ország eladósodottságának mérséklésére, a gazdaság fehérítésére, valamint az uniós források felhasználásának fontosságára.
Domokos László előadásában hangsúlyozta: a legfontosabb, hogy az ország eladósodottsága folyamatosan mérséklődjön. Lényeges az adóbeszedés hatékonyságának növelése is, a gazdaság fehérítése - szögezte le. A kiadási oldalon is növelni kell a hatékonyságot, célszerű lenne visszafogni bizonyos kiadásokat - tette hozzá.
 
A nullás költségvetésről szólva elmondta: az uniós források társfinanszírozásához szükséges kiadásokat bármi áron szükséges betervezni a költségvetésbe, a nullás költségvetés rovására is. Gazdaságpolitikai hiba lenne, ha nem használná ki az uniós források felhasználását a kormány - vélte. A társfinanszírozás évi mintegy 600 milliárd forintos tétel, tavaly - csúcsra járatva - 1000 milliárd forint körül volt - mondta. Ismertette: 2013-ban az uniós források felhasználása 0,9 százalékponttal, 2014-ben 1,3 százalékponttal, 2015-ben pedig 1,5 százalékponttal járult hozzá a mintegy 3 százalékos gazdasági növekedéshez.
 
A konferencián előadást tartott még Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter, valamint Kovács Árpád, a Költségvetési Tanács elnöke.
 
Forrás: MTI