Domokos László

Domokos László: Elkötelezettek vagyunk a jó példák minél szélesebb körben történő bemutatásában

2012-11-15 10:35
„Jó gyakorlatok! Fókuszban a központi költségvetés" címmel rendezett konferenciát az Állami Számvevőszék. Az eseményt Domokos László elnök nyitotta meg. Előadásában kiemelte: az elmúlt két évben nemcsak maga a Számvevőszék, hanem az ellenőrzési módszertan és a törvényi környezet is megújult, ezzel véget ért a következmények nélküli ellenőrzések időszaka Magyarországon.

Az Állami Számvevőszék ellenőrzései során a feltárt hibák mellett számtalan jó és követendő példával találkozik. Törvényi kötelezettségeink teljesítéséhez, a jól működő állam megalapozásához az is hozzátartozik, hogy ezekről a jó gyakorlatokról számot adjunk, ezeket bemutassuk - kezdte nyitóelőadását Domokos László.

 

A jó gyakorlatok megismerése arra biztosít lehetőséget, hogy új szemszögből, új szemüvegen keresztül nézzük végig az általunk alkalmazott módszereket és követett gyakorlatot, és amennyiben szükséges, a szerzett tapasztalatok felhasználásával megújítsuk azokat - fűzte hozzá az ÁSZ elnöke.

 

Domokos László, az Állami Számvevőszék elnöke előadást tart a Jó gyakorlatok konferencián

Domokos László, az Állami Számvevőszék elnöke előadást tart a Jó gyakorlatok konferencián


Az Állami Számvevőszék az utóbbi egy évben megújította költségvetési véleményezéssel, zárszámadással, illetve költségvetési tervezéssel kapcsolatos ellenőrzéseit. Ez a fajta átalakítás megközelítésében, filozófiájában egyfajta jó gyakorlatnak is tekinthető - hangsúlyozta Domokos László.

 

A módszertani megújulás mellett változott a jogszabályi környezet is. Az új Alaptörvény és az új számvevőszéki törvény hatályba lépésével megerősödött az ÁSZ függetlensége, átláthatósága, a számvevőszéki jogosítványok kiterjesztésével valamint az együttműködési és intézkedési kötelem előírásával pedig véget ért a következmények nélküli ellenőrzések korszaka - mutatott rá az elnök.

 

Részlet Domokos László előadásából

 

Az új ÁSZ-törvény kimondja, hogy az Állami Számvevőszék általános hatáskörrel végzi a közpénzekkel és az állami és önkormányzati vagyonnal való gazdálkodás ellenőrzését. A közpénzek ellenőrzésének kiemelt területe a költségvetés végrehajtása, a zárszámadás ellenőrzése, amihez az Állami Számvevőszék esetében a következő évi költségvetési törvénytervezet véleményezésének feladata társul - szögezte le Domokos László.

 

Az Állami Számvevőszék klasszikus feladata a központi költségvetés végrehajtásának ellenőrzése. Ebből következik az is, hogy az ÁSZ Stratégiája célul tűzte ki a zárszámadási ellenőrzés átfogó megújítását - folytatta az elnök. Kiemelt cél volt az ellenőrzési lefedettség növelése, a korábbi ellenőrzések során felszínre került problémák feltárása és az erőforrások jobb hasznosítása.

 

Az ÁSZ a költségvetés végrehajtásával összefüggésben, de önálló vizsgálat keretében ellenőrizte a belső kontrollok és a belső ellenőrzés szabályszerűségét. Az ellenőrzés a zárszámadási ellenőrzésbe bevont központi költségvetési intézményekre terjedt ki - fejtette ki Domokos László.

 

A zárszámadási ellenőrzéshez kapcsolódóan az Állami Számvevőszék költségvetési véleményezésének is meg kellett újulnia - emelte ki az ÁSZ elnöke. Hozzátette: Ennek keretében már a 2011. évi zárszámadás ellenőrzése során megkezdődött a 2013. évi költségvetési tervezet véleményezésére való felkészülés, valamint a vélemény megalapozásának előkészítése.

 

A Költségvetési Tanács munkájának támogatásával kapcsolatban Domokos László kifejtette: A Tanácsnak elsődleges feladataként véleményt kell mondania a központi költségvetési törvényjavaslatról, ellenőriznie kell az államadósság-szabály érvényesülését. Ezt az Állami Számvevőszék szakmai anyagokkal és elemzésekkel támogatja.

 

Részelt Domokos László előadásából

 

Az idei év különleges lesz ebből a szempontból, a Költségvetési Tanácsnak ugyanis az idén van először lehetősége arra, hogy az államadósság-szabály érvényesítésére akár vétót is emeljen a költségvetéssel kapcsolatban - hangsúlyozta Domokos László. Hozzátette: Áttételesen ugyan, de ez nagy felelősséget és új feladatot is jelent az Állami Számvevőszék számára, így egy speciális segédlet kidolgozására került sor.

 

Az Állami Számvevőszék utóbbi két évben bekövetkezett átalakítása többek között azt a célt szolgálta, hogy kereteket adjunk a közpénzügyi ellenőrzésben egy paradigmaváltásnak. Meggyőződésünk szerint ugyanis egy modern, a kor kihívásainak megfelelő ellenőrző szervnek nem csak a hibákra kell rámutatnia, hanem ki kell tudni jelölnie a követendő irányt is. Egy klasszikus ellenőrzési hasonlatot átvéve: nem csak őrkutyáknak kell lennünk, hanem terelőkutyáknak is - zárta a megnyitó előadást Domokos László.

 

Horváth Bálint
Kommunikációs és Intézményi Kapcsolatok Osztálya