2010. júl. 16., péntek, 16.56.11
A megyei képviselőktől, polgármesterektől köszönt el július 16-án a korábbi elnök, Domokos László. Az Állami Számvevőszék vezetője a Békés Megyei Közgyűlés soron kívüli ülés előtt köszönte meg volt kollégáinak, hogy segítették Békés megyét új fejlődési pályára állítani.
- Higgyék el, mint ember semmit sem változtam az elmúlt két hétben. Továbbra is Békés megyei vagyok, és erre továbbra is büszke vagyok. Ezért aztán nem is búcsúzom. A hivatal dolgozóitól egy távcsövet kaptam ajándékba, amin keresztül ugyan csak jelképesen, a valóságban azonban továbbra is figyelemmel kísérem Békés megye sorsát - kezdte beszédét Domokos László a Békés Megyei Közgyűlés július 16-i, soron kívüli ülése előtt. A közgyűlés július 4-i hatállyal lemondott elnöke, aki július 5-e óta az Állami Számvevőszék vezetője, ekkor köszönt el volt képviselőtársaitól. Egyúttal megköszönte az ő, illetve mindazoknak a munkáját, akik hittek abban: Békés megyét el lehet indítani egy új pályán. - Szeretnék köszönetet mondani Békés megye minden lakosának, Békés Megye Képviselő-testületének, a hivatal dolgozóinak, a megyei közigazgatás képviselőinek, a polgármestereknek és a sajtó képviselőinek is, hogy ezt a munkát támogatták, segítették. Higgyék el, csak közös erővel lehet előre lépni és a közös munkának, erőfeszítésnek mindig megvan az eredménye, én hiszek az elvégzett munka erejében és annak elismerésében - folytatta.

"Továbbra is Békés megyei vagyok, és erre továbbra is büszke vagyok"
Elmondta, az elmúlt években Békés megyét - képletesen szólva - visszatették a térképre, számolni kell vele, és oda kell figyelni arra, mi történik benne. - Békés megye egy megújulni képes, élhető megye, az otthonunk, ahova jó tartozni. Én szeretem Békés megyét, és büszke vagyok rá, hogy ez a szülőföldem. Legyen rá büszke minden Békés megyében élő ember és higgyenek az összefogás erejében, ami sikeressé teheti ezt a megyét!
Új pozíciójáról is mesélt a közgyűlés előtt: - Amikor felkérést kaptam az Állami Számvevőszék elnöki posztjára, döntenem kellett, hogyan szolgálhatom legjobban, leghatékonyabban az ország, és ezen keresztül Békés megye érdekeit is. A számvevőszék a közpénzek ellenőre, vizsgálója. Szeretném, ha javaslattevő szerepe a jövőben erősödne, és olyan példamutató, segítő szerepet töltene be, amely a közvagyonnal gazdálkodás szemléletében az optimális hatékony működést ösztönzi. Ezt a szemléletet tartom szem előtt ÁSZ-elnökként is. A közpénzek pontos ellenőrzése, az átláthatóság Békés megye számára is fontos, mert ez bizalmat teremt.

Domokos Lászó: "Békés megye egy megújulni képes, élhető megye, az otthonunk, ahova jó tartozni"
Domokos László végül sok sikert kívánt a közgyűlés további munkájához, és az Otthonunk Békés Megye rendezvénysorozat jelmondatával zárta szavait: - Ne feledjék: közös munkánk, értékeink, hagyományaink ápolása a jövő záloga, hiszen Békés megye mindannyiunk otthona.
Békés Megyei Önkormányzat - MCOnet
Szóljon hozzá a fórumon!: Távcső Békés megyére